Fogalmi bevezető

 

Mivel a politikai pártok kialakulásának bemutatása az oldal célja, úgy gondolom, nem árt tisztázni néhány fogalmat ezzel kapcsolatban. Például, hogy mit is jelent a politika szó? Mit értünk alatta? Mi is az a politikai párt?
Az alábbi bejegyzésben ezekre a kérdésekre kaphatunk választ.

 

A politika fogalma: A politika olyan közösségi tevékenység és viszony, amely a hatalom megszerzésére és befolyásolására irányul. A társadalmi csoportok által kiváltott és megjelenített érdek- és hatalmi konfliktusokhoz kapcsolódik, működését különböző érdekek határozzák meg. Célkitűző és célok elérésére törekvő, akaratlagos jellegű tevékenység.
A politika szó görög eredetű, a polis szóból származik, amely eredetileg várat, erődöt jelentett. Jelentése a történelem során bővült vagy éppen szűkült, de egy biztos, hogy folyamatosan változott.

A párt fogalma: Olyan időleges, vagy tartós társulás, amely jelölteket állít a választott közhivatali és törvényhozói pozíciókra. Az egyes pártok az állampolgárok és a közhatalmi döntéseket hozó intézmények között közvetítő szerepet töltenek be.
A párt elnevezés a latin pars szóból ered, melynek jelentése rész. Arra utal tehát, hogy a társadalom egy részét képviselő szervezet.

 

 

Felhasznált irodalom:

  • Bihari Mihály: Politológia. A politika és a modern állam. Pártok és ideológiák, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013.
  • Enyedi Zsolt, Körösényi András: Pártok és pártrendszerek, Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
Címkék: Magyar pártok