Miről fog szólni a részem a blogon?

 

Kedves Olvasók!

Azzal a céllal álltam neki a német politikai pártok kialakulásával foglalkozó vizsgálódásaimnak, hogy bemutassam, a 19. század első felén, mely hatások mentén, illetve milyen törekvések által alakultak ki az első olyan politikai kezdeményezések, amelyek már pártokként is értelmezhetőek. Ahhoz, hogy megértsük a pártmozgalmak kialakulásának fő okait, tisztán kell látnunk a háttérben zajló történelmi eseményeket is. Ezért úgy fogom a politikai mozgalmak alakulását ismertetni, hogy időrendben vázolom mellettük a legfontosabb történéseket, amelyek hatással voltak rájuk. A Bécsi Kongresszustól kiindulva fogom kezdeni – erre majd a következő bejegyzésmben adok pontos választ, hogy miért pont innen – végig járva a „Vormärz” időszak (1815–1848) történéseit, majd kirobbantva a 1848-as forradalmat, és az akkori egységesítési törekvések elbukásának okait végigelemezve, a 1850-es és 60-as évek Porosz Királyság pártjainak ismertetéseivel zárnám munkámat. Látni fogjuk, hogy a vágy a közös alkotmány létrehozása után 1848 idején milyen módon hozta létre az első olyan pártokat, amelyek már konkrét pártprogrammal és elképzelésekkel rendelkeztek. Kérdéseim, amelyekre válaszolni szeretnék:

  • A Bécsi Kongresszus, vagyis 1815 előtt miért nem kezdődtek politikai mozgalmak, és csupán egyetlen Kongresszus, hogy indíthatott meg egy ilyen mozgalmat? Vagy talán mélyebb gyökerei is voltak ezeknek a szervezkedéseknek?
  • Sokat hallani a német liberálisokról, ha erről a korszakról tanulunk, például később a Porosz Királyságban, majd a Német Császárságban, akikkel sokszor meggyűlt a baja Bismarcknak. Hogyan válhatott épp ez az eszme erőssé a német államok körében, mit fogalmaztak meg ezek a párok, valóban ők voltak mindenhol a legerősebbek?
  • Miért nem valósult meg 1849-ben a forradalom megindító hatásaként, az oly annyira áhított egységes alkotmány? Talán a politikai pártok nem voltak elegendőek hozzá?
  • Hogyan lehetne a német politikai rendszer a magyaréval összehasonlítani? Mely pontokban találhatunk egyezéseket, és melyekben éles különbségeket?

 

Kellemes időtöltést kívánok minden látogatónak, kérdés, illetve megjegyzés esetén pedig szívesen fogadok minden kommentet! :) 

Címkék: Német Pártok